Partnerintézményeink

K

P

A Pálmonostorai Gárdonyi Géza Általános Iskolában, Kulcsár Mihályné Pannika vezetésével irányításával történik a mozgásfejlesztés. 2015-ben kezdtük el a közös munkát,…

Iskolánk Pécs vonzáskörzetében található, négy osztályos, német nemzetiségi nyelvtagozatos általános iskola, melynek felső évfolyamai már az anyaintézmény részét képezik. Intézményünk, a nagyváros mellett, kedvező környezeti feltételek között fekszik. Árnyas, füves udvar, szomszédban háziállatok sokasága.

Az iskola jelenlegi vezetője elképzelésének megfelelően, lehetőséget ad az itt tanítóknak, nevelőknek, szaktanároknak, hogy az általuk tanított, nevelt, fejlesztett gyermekek minden…

S

Mozgásterápia beszámoló

Első osztályban heti 2-3 órában végezzük a gyerekekkel a mozgásterápia feladatsorait. A gyerekek szívesen és lelkesen tornáznak. A mozgássorok megfelelő elsajátítására néhány óra elegendő, a továbbiakban a gyerekek teljesen önállóan, pontosan végzik, és viszonylag rövid idő alatt befejezik a havonta előírt gyakorlatokat. A hibajavításra, folyamatos ellenőrzésre, és az egyéni korrekcióra nagy figyelmet fordítunk. Néhány tanuló esetében…

V

A dunaszerdahelyi, magyar tannyelvű Vámbéry Ármin Alapiskola néhány lelkes pedagógusa 2012 októbere folyamán, egy hatvanórás tanfolyamon vett részt, mely a tanulási nehézségek megelőzésére és oldására adott útravalót. A módszert Kulcsár Mihályné, Pannika néni dolgozta ki: Mozgásterápia a tanulási nehézségek megelőzésére és oldására címmel. A tanfolyamon résztvevő pedagógusok nagy lelkesedéssel kapcsolódtak be az egyes gyakorlatok elvégzésébe, hiszen az utóbbi felgyorsult időben egyre több a…